Az összefonódás-elmélet alapvető kérdése, hogy egy több részrendszeren adott állapotot milyen feltételek mellett lehet átalakítani egy másikba olyan módon, hogy a részek között csak klasszikus kommunikáció megengedett. Két részrendszer tiszta állapotai esetén a teljes válasz ismert: egy példány lehetséges transzformációit Nielsen tétele jellemzi, aszimptotikusan pedig Bennett, Bernstein, Popescu és Schumacher eredménye szerint a redukált állapot Neumann-entrópiája határozza meg azokat. Kettőnél több részrendszer esetén egy hasonlóan teljes megértéstől nagyon messze vagyunk. Realisztikusabb célnak tűnik annak meghatározása, hogy egy tetszőleges tiszta állapotból kiindulva aszimptotikusan milyen rátával állíthatjuk elő közelítőleg egy előre adott egyszerű célállapot példányait. Az előadásban bemutatok egy módszert, amivel az elérhető rátára adható alsó becslés, ha a célállapot a Greenberger-Horne-Zeilinger állapot.